Hírek, aktualitások

TOP hangok a Call Center Hangszépségversenyen


Szerdán került megrendezésre a DIMSZ által szervezett Call Center Hangszépségverseny díjátadó gála, a Budapest szívében lévő Trafiq klubban. A 2011 óta, évente megjelenő versenysorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Idén rekordszámú, több mint 200 jelentkező regisztrált a legnagyobb operátori létszámmal rendelkező call centerektől egészen a néhány fővel működő vállalatokig. A versenyzők remek lehetőségnek tartják, hogy képviselhetik cégüket és egyben összemérhetik hangjukat más ügyfélszolgálatokon működő operátorokkal. “Ha napi előny nem is származik belőle, izgalmas egy kicsit kimozdulni a szokásos kerékvágásból.” – nyilatkozta az egyik versenyző. Egyaránt tisztában vannak azzal, hogy legfontosabb és egyben egyetlen eszközük – amellyel érintkezni tudnak az ügyfelekkel – a hangjuk. Minőségre vonatkozó benyomásaikat gyakran pusztán ez alapján szerzik. A Hangszépségverseny díjátadójának a 2014-es LolliPOP btl és kommunikációs verseny díjátadó eseménye adott otthont. A népszerű rádiós műsorvezető, Abaházi Csaba konferálta fel a top 3 nyertes hangokat. Lendvai Nikoletta – Magyar Telekom, Juhász Mihály – Magyar Telekom Gyimesi Andrea – Magyar Telekom, Pásztor András – Protocall 2009 Darvas Viktória Éva – UPC Magyarország, Bak Richárd – ELMŰ-ÉMÁSZ A verseny főszponzora képviseletében, a Virtual Call Center üzletfejlesztési igazgatója, Málhai Péter gratulálhatott az első helyezetteknek.   [vcc-album id=10495]

2014/15 tanév Call Center Akadémia banner

Magyarország első számú call center fóruma