Hírek, aktualitások

Eddig 5 nemzetközi kiállításon figyeltek fel a VCC3-ra


A Virtual Call Center 3 szoftver idén már öt nemzetközi szakkiállításon méretkezett meg, hiszen Bukaresttől, Varsón és Berlinen át egészen Birmingham-ig berjárta Európát és a legjelentősebb európai konferenciákon mutatkozott be a szakmai közönségnek. Berlinben az abszolút újdonságok közé sorolták, hiszen a Virtual Call Center 3 az egyik első olyan fejlesztés a piacon, amely call centerek számára is elérhetővé teszi a cloud-based (hosztolt technológián alapuló) munkavégzést, ez által high-tech megoldást garantál bármely call center számára 5 és 500 munkaállomás között – mérettől függetlenül. A Birmingham-ben tartott rendezvényen különösen a megoldás költségelőnyére és felhasználóbarát kezelőfelületére figyeltek fel. A visszajelzések alapján a piacon egyedülállónak számít, hogy egy call center szoftver különösebb eszközberuházás nélkül, használat-alapú elszámolással ilyen magas szintű megoldást nyújtson a telemarketinget, lead generálást, közvéleménykutatást vagy bármilyen egyéb telefonos projektet üzemeltető call centerek számára.

Következő megjelenésünk a hazai Budapest Calling rendezvényen lesz 2010 Novemberben, azonban kollégáink addig is örömmel állnak a rendelkezésükre a www.vcc-live.hu oldalon található elérhetőségeinken.