Hírek, aktualitások

Call Center World 2010 Európa vezető Call Center szakkiállítása


Call Center World 2010 logoA Virtual Call Center (korábban eWorld Com) szereplése a már korábban beharangozott berlini szakkiállításon, még a mi előzetes elképzeléseinket is felülmúlta, hiszen először és egyedüli magyar kiállítóként mérettettünk meg ezen a rangos rendezvényen, olyan tapasztalt, és évről évre visszatérő multinacionális óriások között, mint az Avaya, a Vodafone, vagy a T-Com.

A kiállítás színvonalát nemcsak a nyugat európai léptékű stand és szolgáltatási árak, és a 250 kiállító jelenléte fémjelezte, hanem a kiállítók sokszínűsége és igényessége is, amivel minden évben megújult külcsínnel és előadásokkal próbálják felkelteni a látogatók, és a lehetséges partnerek figyelmét.

Az alapvetően technokrata kiállítás sok igényesen felépített standja között a Virtual Call Center óriási zöld kabala békájának sikerült a 4-es kiállítási csarnok üde, uralkodó színfoltjává válnia.

A megszokottól eltérő, figyelemfelkelő megjelenésünkkel elértük, hogy a legnagyobbak is érdeklődéssel tekintsenek egy új magyar kiállító innovatív termékére.

A Virtual Call Center 3.0 bemutatását azért időzítette a Virtual Call Center (korábban eWorld Com) a 2010-es berlini kiállításra, mert olyan fejlesztési célokat tűzött ki maga elé, amelyek megvalósulása esetén a szolgáltatásnak a legerősebb nemzetközi konkurenciával szemben is állnia kell a versenyt, hogy alternatívájává váljon kis, közepes, és akár a legnagyobb call centerek eddigi megoldásainak.

Meglepetésünkre, ilyen összetett és nagy tudású, Virtual Call Center 3.0-hoz hasonló hosztolt call center megoldással mások nem rukkoltak elő, még az erős német piaci szereplők közül sem. A rendszerben rejlő költséghatékonyság és rugalmas, távmunkát is támogató újítások olyan mammut vállalatok figyelmét keltették fel, amelyek érdeklődése önmagában igazolta, hogy a 3.0 verzió fejlesztési iránya helyes és jövőbe mutató.

Reméljük, hogy a jövőre megrendezésre kerülő Call Center World 2011 expón, a standunkra ellátogató közönségnek már nem csak a Rubik kocka fogja szimbolizálni a magyar kreativitással párosuló nemzetközi ismertséget.

A nemzetközi bemutatkozást, és a magyarországi Partnering konferenciát követően a Virtual Call Center (korábban eWorld Com) első lépésként a meglévő, majd az új ügyfelei rendelkezésére bocsátja a Virtual Call Center 3.0-át, hogy minden partnerünk velünk együtt profitálhasson a 2010-es sikertörténetből.

Cégünk legközelebb Birminghamben lesz kiállító 2010 őszén, ahol szintén szeretettel várunk mindenkit.

CallCenterWorld 2010
21 to 24 February, 2010
Estrel Convention Center, Berlin

 

Call Center World 2010 - A VCC standja