Hírek, aktualitások

Budapest Calling 2011


2011. október 18-19-én került megrendezésre a II. Budapest Calling call center szakkiállítás. A Virtual Call Center ezüst fokozatú támogatóként vett részt az eseményen. A helyszín a nemrégiben átadott RaM Colosseum volt, mely multifunkcionális színház- és bemutató termével exkluzív helyszínként szolgált a kiállításnak.

A kiállításon Magyarország call center szakmájának színe-java megjelent, így egyaránt lehetőség volt régi ismerősökkel találkozni, és újakkal megismerkedni.

Budapest Calling 2011 - VCC szórólap

Elsőként standunkhoz egy study tour keretén belül lehetett ellátogatni, melyet a Dr. Tóth Zsolt (HEA kuratórium tagja) vezetett. Rengeteg érdeklődő érkezett standunkhoz, és sokan közülük ott is maradtak bővebb tájékoztatót kérni.

Budapest Calling 2011 - VCC stand érdeklődők

Ezután Málhai Péter kollégánk előadását hallgathatták meg az egyik előadóteremben. Kezdetben csak néhányan voltak a teremben, de amint elkezdődött az előadás pillanatok alatt megtelt a terem, és sokan az ajtóban állva hallgatták végig a prezentációt.

Budapest Calling 2011 - Málhai Péter előadása

Standunknál folyamatosan tájékoztattuk a vendégeket, megállás nélkül kisebb csoportokba verődve hallgatták kollégáink rendszer bemutatóját.
Szeretnénk megköszönni a látogatóknak az érdeklődést, és ismét várunk mindenkit szeretettel a következő kiállításon is!

Budapest Calling 2011 - VCC stand